A szeptemberi kert ajándékai

Szeptember közepén ősziesre vált a kert: a lombozat sárgulni kezd, a virágok elhervadnak, az elhullt gyümölcs fölött darázs köröz. Bár a nappalok forróságot hoznak, a naplementét követően rögtön hidegre vált az este. A nyári vidámságnak vége, egyre több jelét leljük az elmúlásnak.

Mielőtt azonban végleg elkeserednénk, ne feledjük, még előttünk az indián nyár, a tél beköszöntéig pedig számos feladatunk van, melyekkel a jövő évi szezonra készülhetünk fel.

Previous
Next

Gyűjtsünk virágmagot!

A hervadt virágokra ne szomorúsággal nézzünk, hanem a jövő tavasz ígéretét látva. Járjuk végig az ágyásokat, és válasszuk ki a legkövérebb, érett magokat, így biztosan azt a növényt látjuk viszont, amit szeretnénk. Mind az egynyári, mind az évelő növények megérlelik szeptember végéig a magokat. A gyűjtést napközben, száraz időben végezzük.

A mennyiségtől függően rakjuk üvegbe, papírzacskóba, dobozba, és tároljuk száraz, hűvös helyen. Mindent gondosan címkézzünk fel! Tüntessük fel a növény nevét, színét, esetleg a begyűjtés idejét, helyét is. Bevallom, én városi sétákra mindig zsebre vágok egy zacskót, mert ha esetleg találok olyan magot, amit szívesen elvetnék otthon, akkor ebbe út közben belerakom. Idén ily módon szereztem Kleopátra tűje (Cleome spinosa) magokat, ami a kereskedelemben ritkán beszerezhető, ill. a vásárolt mag nem kel ki.

A büdöske és a dália is most hoz termést, de ilyenkor szedhetjük a bíbor kasvirág magjait is. A levendula friss magról szaporodik, tehát vágjuk le az elnyílt virágokat, és rázogassuk ki belőle a pici szemeket, ha nagyobb mennyiségű új növényre van szükségünk. Az ernyős verbéna is beérett, óvatosan vágjuk le a virágfejet, hogy ne pattogjanak el az apró magocskák.

Previous
Next

Fogjunk magot a zöldségekből!

A kertben nevelt különleges paradicsomokból szintén magot gyűjtök. A legszebb termést használom erre a célra. A teljesen érett, puha paradicsomot felszeletelem, a magokat egy szűrőbe gyűjtöm és addig mosom, amíg teljesen tiszta lesz. Megszárítom, elcsomagolom és felcímkézem. Mindig csak egyféle paradicsommal dolgozom, hogy ne legyen keveredés. Az nagyon bosszantó, amikor hónapokig gondozok egy palántát, és kiderül, hogy nem az a fajta, amit nevelni akartam, mert valaki gondatlanul járt el a csomagolásnál.

A boltban vagy a piacon is ráakadhatunk egy különösen szép és ízletes paradicsomra, paprikára, ezekből szintén lehet magot gyűjteni. Ha nem hibrid növény termése volt, akkor jövőre kikel és szép termést hoz.

Previous
Next

Ültessük át a magoncokat!

Némelyik növény kellemes meglepetést tartogat számunkra: apró magoncokra lelhetünk a közelében. Az olyan díszcserje, mint a kékszakáll vagy a vérborbolya gazdagon szórja a magját, ami nedves talajra hullva megered, és őszre kb. 10-15 cm-s palántává növekszik. A tollas szegfű (Dianthus plumarius) ugyancsak képes erre, az apró növények a kavics közül is kinőnek. Ezeket a növénykéket óvatosan ássuk ki, és tegyük át egy cserépbe, amelyben kitelelhetnek, aztán tavasszal új életet kezdhetnek a kertünkben.

Érdemes bekukkantani a levendulák alá, de a bíbor kasvirág és a veronika is nevel utódokat a mi beavatkozásunk nélkül. A fásszárúak közül a nyugati tuja és a kerti hibiszkusz hoz magoncokat, begyűjthetjük alóluk az utódokat.

Válasszuk le a tősarjakat!

Vannak olyan évelők, amelyek rendületlenül szaporodnak, nem számít a hőség, a szárazság, egyre terjeszkednek új hajtásaikkal. Közéjük tartoznak a gólyaorrok (geranium), melyek egész telepeket hoznak létre maguk közül. Szerencsére erre a sokoldalú virágzóra mindig szükség van, a fehértől a sötétliláig sokféle színben elérhető, tartósan díszít és jó hézagkitöltő. Magról is könnyen szaporítható, magyar nevét egyébként épp a magtok formájáról kapta, mely hosszú és hegyes, a gólya vagy a gém csőrére emlékeztet. A kis palántákat válasszuk le, ültessük cserépbe vagy költöztessük át a kertben, ahol jól mutatnak majd.

Hasonlóan viselkedik a gyöngyikés gyepliliom (Liriope muscari), melynek erős gyökereiből törnek fel az új hajtások. A csokorban növő, széthajló örökzöld levelek minden évszakban dekoratívak, de természetesen a szeptemberben nyíló fürtös virágzata a leglátványosabb. Ültessük szegélybe vagy bokrok tövébe. A fiatal növények már a következő ősszel virágot hoznak.

Az őszi szellőrózsa (Anemone hupehensis vagy A. japonica) a kertek szeptemberi királynője. Mára rengeteg változata elérhető, a habfehértől a rózsaszínen át a sötétliláig pompázik a 30 cm-estől akár embermagasságú méretig. A kisebbeket lehet cserépben nevelni, a terjedelmesebbek azonban jobban érvényesülnek szabad földbe ültetve. A szélben a dús levélzet fölött hajladozó karcsú virágok varázslatos látványt nyújtanak. A szellőrózsa törékeny szépsége ellenére igen szívós növény, jól tűri a száraz árnyékot. Nem feltételeznénk egy ilyen hercegnőről, hogy beéri száraz kenyérrel. Ráadásul az invazív növények közé sorolják, hiszen ahol megkedveli a helyet, ott gyors terjedésbe kezd, kiszorítva a gyengébb növényzetet. Válasszuk le a tősarjakat és ültessük át, vagy ajándékozzuk el a szaporulatot, ha már a kerítésen is kifolyik.

 

Örüljenek a színesedő leveleknek, élvezzék az ősz ajándékait és őrizzék meg belőle, amit lehet, ha máshogy nem, a kamrapolcon.

Szólj hozzá!