Fel bizony, mászniuk kell, ha négy méteres magasság leküzdésére készülnek, mint jómagam. Ráadásul nem is egyszer, ajjaj, de ne szaladjunk, stílszerűen ne másszunk a legmagasabb támfal tetejére, kezdjük az alapoknál!
Az alapok alapja az alapozás. Nos, bármilyen meghökkentő, nem kell minden áron alapozni. Ha hozzám hasonlóan kötött talajra alapoznának, biztosítsák a vízelvezetést, egyetlen ásónyomért se fáradjanak! Tíz éves megfigyelés alapján állítom: kisebb földrengés sem fogja megrendíteni építményüket. Ha pedig laza, homokos a talaj, magas lesz a mű, nem igazán biztosak a dolgukban, konzultáljanak hozzáértőkkel!
Ellenben minden támfal alapozásának kulcsszava a dőlésszög-kijelölés. Ha jó a szemmértékük, nem szükséges vízmérték a fal dőlésszögének meghatározásához. El ne feledjék viszont: a támfalnak támaszkodnia kell a megtámasztandó földtömeghez. Különben leroskadhat, tragikus esetben a fejükre dőlhet. Láttam már függőlegesen rakott támfal összedőlt romhalmazát. Kérdezte is alkotója, mit csinált rosszul? Magyarázatomból megértette: legalább 15 fokos szögű dőléssel kellett volna megtámasztania, mögötte be kellett volna döngölnie a laza földet, amit az első nagy eső megduzzasztott, elnehezített, végül a fal leomlását okozta. Előzzék meg a bajt! Ha kell, mérjenek, tájékozódjanak!
Previous
Next
Támfalat bármilyen szilárd, időjárásálló anyagból építhetnek. A készen kapható, változatos formájú és árfekvésű, betonból öntött zöldtámfal-elemektől, gabionoktól a terméskövön, tört betonon át a régi, hasznavehetetlennek tűnő téglák dirib-darabjáig. Mindenből, mi szem-szájnak ingere. Utóbbi kettő hallatán többen elcsodálkoztak már, ám amikor meglátták felhasználásukkal készült támépítményeimet, kézenfekvővé vált számukra a megoldás: a betondarabokat úgy kell forgatniuk, hogy kavicsos, tört oldaluk váljon láthatóvá (azon a növények is könnyebben megkapaszkodnak), ellentétben a téglákkal, melyek törött végét rejtsék a földbe! Persze ha akad egy kőműveskalapács vagy sarokcsiszoló a sufniban, vágással, kópicskálással kedvükre kiegyenesíthetik. Flexükhöz keressék meg, öltsék magukra a kesztyűt meg a poros védőszemüveget!
A betont és terméskövet a számomra környezetbarát mivolta miatt igen kedves, száraz építésnél (kötőanyag nélkül) legfeljebb másfél méteres magasságig javaslom, efölött erős habarcs vagy beton biztosíthatja a szilárdságát. Beton bizony, az nem mállik, némi türelemmel príma fugákat formázhatnak belőle. Nekem mégis a száraz rakosgatás a kedvencem.
Hogy is kezdődött? Állt valaha egy présház a telkünkön, nekünk már csak romok jutottak belőle a gaztengerben. Hozzáláttam a hajdani vegyes falak maradékának kibányászásához a gyomverte földhányás alól. Forgattam, illesztgettem a köveket, hangulatos struktúrákat alakítottam ki. Közéjük földet szórtam gyengéden, itt telepedtek meg, feleségem gondos keze nyomán növekedtek, színes hangulatokat keltettek a kis virágok: kövirózsák, árlevelű lángvirágok, varjúhájak. Boldog életet lehelnek a több millió éves, holtnak hitt, rideg anyagba. Próbálják ki, örömüket fogják lelni a sokak szerint semmire sem jó kövek, törmelékek hasznos, szép építménnyé alakításában.
Previous
Next
Azután itt a tégla. A tégla… Fellini Amarcordjának szegény ördöge, az örök nyomorúságra ítélt sovány, mégis jókedélyű kőműves alakja tűnik fel emlékezetemből, aki így verselt: Nagyapám folyton a téglát rakta.
Az apám is folyton a tégált rakta.
Én is folyton a téglát rakom,
mégis egy lyukban lakom.
Életvidámságán újra és újra elcsodálkozom, akár ha a filmet nézem, akár ha régi téglát veszek kezembe, bármit építsek is. Most például támfalat. Itt is megdöntöm a domb felé a legalsó sort (jó tíz százalékkal a merőlegeshez képest), mert kb. egy méter magasságig kell felraknom. Kötőanyag helyett agyagos föld morzsalékát terítem a sorokra, kiegyenlítem vele az égetőkemence girbegurba alkotmányait. Szép felületű, jó állagú még a tégla, kevés a hajdani habarcs, könnyű a kőműves kalapácsot forgató kéz dolga. Kötésbe rakom, a feleseket is felhasználom, a legfelső sort kieresztem pár centivel, szebben mutatnak így rajtuk a virágok. Talán az a víg olasz kőműves is így építette volna…
Éppen úgy, ahogy a hajdani talján építőművész a moszkvai Kreml bástyáinak, tornyainak, magas, félelmetes védőfalainak pártázatát kialakíttatta. Hogy miért pont azt hozom ide példaként? Hogy kerül a tégla az asztalra? Akarom mondani, a bástyára! Mert hogy a bevezetőmben említett négy méteres, vasbetonból öntött zöldtámfal-elemekből rakott művem mindkét végét moszkvai ihletésre terveztem és alkottam meg. Számos olasz középkori vár és város védművein láthanak hasonlókat, az én inspirációm azonban olasz hagyománya ellenére mégis moszkvai.
Previous
Next
Széltében-hosszában ez a legnagyobb támfal, amit valaha építettem, 652 betonelemből és sosem számoltam, vajon hány, minden bizonnyal több száz téglából épült zárópillérekből áll. Sokáig mértem, terveztem, a markoló oly durván és egyenetlenül bontotta le a földet, hogy a támfal építése alatt mindvégig egyengetnem kellett. Illetve egyengetnünk, mert szerencsére segítségemre sietett szépkorú, ám jó erőben lévő apósom. Lapátolta a földet, majd amikor másznom kellett a magasra emelkedő falon, adogatta az egyre nehezebbnek tűnő betonelemeket. Ha ilyeneket használnak, ne feledjék alaposan bedöngölni minden egyes sorban a földet! Ha elkészült, jöhet a beültetés, ami nálunk feleségem kompetenciája, szépérzékének dicsérete. Ránk még eső is zúdult, két nap alatt mégis végeztünk. A moszkvai bástyákat ez után építettem, a téglasorokat nem habarccsal, hanem betonnal kötöttem össze, öntöttem mögéjük is eleget, ne hozzanak szégyent se nevükre, se rám!